Cseke Ferenc interjú


Mai, bizonyos értelemben rendhagyó írásomban egy interjút szeretnék közölni egy Lentiben sokak számára fontos közéleti tevékenységet folytató fiatalemberrel, név szerint Ifj. Cseke Ferenccel! Feri ugyanis azon kevés lokálpatrióta közé tartozik kisvárosunkban aki szinte minden rendezvényen jelen van, és fotókon örökíti meg az eseményeket. A fényképeket szerencsére szorgosan fel is tölti az internetre, így mi elfoglaltabb, - vagy akár mondhatnám lustább - várost szerető polgárok is "képben lehetünk" a történésekkel. Nagy lelkesedéssel osztja meg fotóit, gondolatait a facebook-on is, és teszi mindezt sokunk örömére, összetéveszthetetlen stílusával, amivel sok "rajongót" tudhat már maga mögött. Lassan azt is mondhatnánk, hogy helyi viszonylatban olyan jelenség, egyfajta híresség vált belőle, mint akikkel ő is szívesen fotózkodik. Ferinek ugyanis egy igen érdekes hobbija van: Már több mint 200 főleg városunkba látogatott hírességgel, színésszel, énekessel, sportolóval, vagy közéleti személyiséggel van közös fotója, és figyelemre méltó az autogram gyűjteménye is. Összességében véve egy színes, és érdekes személyiség ő, szerencsére szívesen vállalkozott az interjúra!

Mióta élsz Lentiben?
- 1981 óta, vagyis születésemtől fogva. 

Hogyan kezdődött ez a fokozott érdeklődésed a helyi események iránt?
- Főleg szüleimnek köszönhetem, de Paksa Tibor tanár úrnak is nagy szerepe volt abban, hogy elkezdtem érdeklődni a városi rendezvények, és a sportolók iránt is. Iskolás koromban sokszor vitt minket válogatott meccsekre, és a ferencvárosi stadionban is gyakran megfordultunk.

Ki volt az első híresség akivel találkoztál, és közös fotó is készült?
Kovács Ágival a Sydney olimpia után.
- Ez az 1999-es Isztambuli Úszó-Európa bajnokság idején történt. Akkor már egy ideje követtem a Kovács Ágival kapcsolatos eseményeket, és tudtam hogy aranyéremmel fog hazatérni. Arra azonban nem számítottam hogy mindjárt hárommal. Szüleimet kértem meg, hogy vigyenek el a Ferihegyi Repülőtérre, hogy én fogadhassam őt. Szóval ez amolyan családi kirándulás volt. Akkor még fényképezőgépünk sem volt. Apukám kért kölcsön egyet, én megvettem bele a filmet, és indultunk. Leszállt a gép, és találkozhattam a sportolókkal. Kovács Ági nagyon közvetlen volt, kaptam tőle autogramot, és egy közös fotóra is vállalkozott. Ezek után is tartottuk a kapcsolatot. Ott voltam 2000-ben az olimpikonok fogadásán is, ekkor már Paksa Tibor tanár úr is velünk tartott, ő készítette el az akkori fotót. Ezután leveleztünk, évekkel később polgármester úrral egyeztetve meg is hívtuk Lentibe, de sajnos az utolsó pillanatban közbejött neki valami, és nem tudott eljönni. 

Mikortól kezdve fordítasz ilyen kiemelt figyelmet a városi rendezvényekre?
- 2004-től jártam rendszeresen a nyári programokon, de talán a 2005-ös Város Napja ünnepség volt az, amit nagyon élveztem, és megtetszett a hangulat, a légkör, azóta igyekszem minden ilyenre eljutni.

Ekkor már volt fényképezőgéped?
- Nem, az első kis digitális gépem 2008-ban lett meg. Onnantól fogva fotózok rendületlenül. Ez a fényképezőgépem mindig nálam van, magammal viszem mindenhova, hisz nem lehet tudni mikor történik valami olyasmi, amiről az újságírókat megelőzve én tudósíthatok először. Nagyjából erre az időre tehető, hogy lett számítógépem is, majd valamivel később az internetet is bekötöttük. 

Van példaképed?
- Nánási Pál fotóst tudnám említeni.

Ő sajtófotós?
- Nem, nem kifejezetten sajtófotós, portrékat készít, divatfotókat, természetfotókat, de ezen kívül bármit amire felkérik. 

És milyen munkát szeretnél leginkább végezni? Újságírás, Lenti honlapjának szerkesztése? 
- Nem, erre nem lenne időm hisz a saját weblapommal is annyi dolgom van. Naponta ellenőriznem kell a hozzászólásokat, vendégkönyvi bejegyzéseket, ha esetleg olyan hozzászólás születne ami sértő valaki számára, azt azonnal el tudjam távolítani. Szerencsére eddig nem volt ilyen. Inkább kedves, gratuláló bejegyzéseket kapok. Van egy Lentiből elszármazott hölgy, aki Floridából üzent nekem. Ennek nagyon örültem, vele később is tartottam a kapcsolatot skype-on. Elmondta, hogy hiányzik neki Lenti, és örömmel nézegeti az én képeimet. 

Úgy értettem mi szeretnél lenni, ha bármi lehetnél?
- Fotóriporter, ez egyértelmű. Hasonló mint a Gyuricza Ferenc úr a Zalai Hírlapnál. Ezt a foglalkozást űzném a legszívesebben, mert így tudósíthatnám az embereket a helyi eseményekről. 

Milyen fényképezőgépeid vannak?
- Hát megvan még ez a kis digitális gépem a Canon IXUS 60, amit mindenhova magammal viszek. De van már egy profibb nagy gépem is a Canon EOS 1000D.

Ez már egy tükörreflexes masina?
- Igen. Ezt csak nagyobb ünnepekre viszem magammal. Nagyon profi képeket lehet vele készíteni. Össze sem hasonlítható a másikkal. Magam sem hittem volna. 

De az ilyen gépekhez már érteni is kell. Ebben ki segített neked?
- Nem segített senki. Autodidakta módon sajátítottam el a használatát. Meg aztán az internet is nagy segítségemre volt. Először még azt sem tudtam mi az hogy tükörreflexes, vagy mi az hogy portréfotó, de beírtam a keresőbe, és akkor így kezdtem tanulmányozni. Mostanra már nagyjából értek hozzá. Tudom mi az hogy makro fotózás, vagy tájképfotózás, egész jól belejöttem!

És hogyan archiválod ezeket a képeket? Már biztosan szép gyűjteményed van. 
- Igen. Van egy külső winchesterem, amire több mint harmincezer kép felfér! Először persze a gépemre telepítem fel a képeket, onnan teszem át erre a külső eszközre, ahonnan pedig megy fel a weblapomra. Előtte viszont le kell kicsinyítenem, hogy ne foglaljon akkora helyet, van erre is egy programom, szóval néha sokat kell vele dolgozni. A jobban sikerült képeket amelyeken valamilyen ismert személyiséggel vagyok látható, mindig elő is hívatom, és ezeket albumokba gyűjtöm.

Dr. Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével. - 2013-ban.

Hogy tudod megoldani hogy szinte minden városi rendezvényre el tudsz menni?
- Mivel vagyonőrként dolgozom éjszakai műszakban Lentiben, a napközbeni eseményeken mindig ott tudok lenni. Van hogy 16 vagy 24 órát kell dolgoznom. Ilyenkor a váltótársammal, vagy főnökömmel kell egyeztetnem. Általában megértik hogy nélkülem nem kerülhet sor helyi rendezvényre. Engem ugyanis minden érdekel: politikai vagy zenés rendezvény, színház teljesen mindegy. Ahol fotózni lehet, én ott vagyok! A kedvenceim persze a színházi előadások. Az új Művelődési Központ megnyitó előadása a Honfoglalás nekem nagy élmény volt. Én olyan jól éreztem magam, hogy megfogadtam hogy ezután mindegyiken ott leszek!

Hogy sikerül mindig a színészek közelébe férkőznöd?
- Előszöris nem szabad mindjárt lerohanni őket. Ki kell várni a megfelelő pillanatot. ők is emberek. Az előadás előtt vagy után szűkségük van egy kis nyugalomra az öltözőben, nem szabad rájuk törni. Ezek után bemutatkozom,  elmondom hogy már nagyon sok ismert emberrel van közös fotóm, és tisztelettel megkérem őket hogy álljanak rendelkezésemre egy fotó erejéig. Büszkén állíthatom, hogy engem még egy sztár sem utasított vissza. Általában nagyon közvetlenek: legutóbb például nagyon kellemes volt találkozni a Bereczki Zoltánnal és a Szinetár Dórával. Ők elmondhatatlanul kedvesek voltak velem.

Szinetár Dórával 2013-ban.

Mikor készült el a weblapod?
- 2009-ben, amikor már nagyon sok fotóm lett, azon kezdtem el gondolkodni, hogy miképpen tehetném ezeket fel az internetre, hogy az ismerőseimmel megoszthassam. Megkerestem ezért Hantos András barátomat, aki számítástechnika tanár a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában, hogy segítsen nekem ebben. Ő hozta létre a gportal-on a weboldalamat, és megtanított hogy hova kell rákattintani, mert kezdetben nem igazán értettem hozzá. Szépen lassan ide kezdtem el feltölteni a fotóképeimet. Akkor még nem sejtettem, hogy néhány év múlva ilyen nagy lesz irántuk az érdeklődés mint most, hisz egyetlen nap 377 letöltést mértem, ami rekordnak számít, magam is meglepődtem rajta.

Ezt az idei Város Napján készült fotóid generálták. Milyen volt a rendezvény?
- Nagyon jó kapcsolatom van a város vezetésével, főleg Horváth László polgármester úrral. Őt már régebbről is ismertem. Nagyon meglepődtem mikor névre szóló meghívót kaptam az ünnepségre, és még a zártkörű állófogadáson is részt vehettem. Ennek nagyon megörültem, de egy kicsit izgultam is, hogy mit fogok én kezdeni ott azokkal a nagy emberekkel, közéleti személyiségekkel, de végül minden jól alakult. A ruhatárban a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola szépségei teljesítettek szolgálatot. Annyira megsajnáltam őket, arra gondoltam vinni kéne nekik üdítőt, és süteményt. Megkérdeztem a polgármester urat, hogy megengedi e ezt. Mondta, hogy "Természetesen Ferike, neked ez lesz most a feladatod!" Csakhogy amikor az első adag süteményt vittem ki nekik, a biztonsági őrök megállítottak, hogy én azt nem vihetem ki. Mondtam, hogy nekem erre a polgármester úr adott külön engedélyt. A biztonsági őr viszont ezt nem hitte el. Mondtam neki, hogy tessék megkérdezni a polgármester urat. De ő nem akart odamenni hozzá, így én szóltam neki, hogy mondja már meg ezeknek az őröknek, hogy engedjenek engem ki. Na, ekkor a polgármester úr mondott neki valamit, és én onnantól 15 percenként vittem ki a lányoknak mindenfélét. Nagyon örültek nekem. A fogadás végén aztán nagy meglepetésben volt részem: Mikor a kabátomat kértem el, megkért az egyik fiatal lány hogy szeretne velem egy közös fotót. Hát én majdnem hanyatt estem a meglepetéstől, mert ilyen még nem történt, ráadásul akkor még nem ismertem ezt a 15-16 éves leányzót. Mondta, hogy úgy szeretné ha a barátnőjével közösen állnának mellém. Bizony nagy megtiszteltetés volt ez nekem: egyik felemen állt az egyik szépség, másik felemen a másik szépség. Egy idősebb hölgyet kértem meg hogy fényképezzenek le minket, mivel magamat ugye nem tudtam lefotózni, hisz egyedül voltam.

És mit mondtak miért szeretnének veled közös képet?
- Nem tudom. Gondolom azért lehetett, mert én így gondjukat viseltem, hisz szinte tíz percenként vittem nekik az üdítőket. Valószínűleg nem voltam már ismeretlen előttük.

Ha már itt tartunk. A gimnazista lányok körében igen nagy népszerűségnek örvendesz. Hogy kezdődött ez?
- Gyakran fotóztam ezeket a szépségeket különböző rendezvényeken, de talán a legemlékezetesebb akkor volt, amikor Gódorné Nagy Mariann kézilabdás legenda egy előadást ment tartani a gimnáziumban. Ez egy zártkörű rendezvény volt, de én nagyon szerettem volna részt venni rajta. Megkérdeztem Hantos Andrást, hogy én hogy vehetnék részt ezen a rendezvényen? Ő azt javasolta, hogy beszéljek az igazgatónővel. Másnap fel is hívtam az igazgatóságot, bemutatkoztam, és engedélyt kértem hogy részt vehessek a rendezvényen. Árkovicsné Pezetta Claudia nagyon kedves volt, és megengedte ezt nekem. Nagyon készültem erre az eseményre. Megkértem Hantos tanár urat, hogy ne árulja el a gimnazista lányoknak, hogy én is megjelenek, hogy ez meglepetés lehessen. És hát mikor megérkeztem, volt is meglepetés: azt sem tudták ezek a szépségek merre menjenek, az egyik balra, a másik jobbra, a harmadik előre, a negyedik hátra. Végülis nagyon jól éreztem magam, nagyon érdekes volt az előadás, és természetesen itt is fotóztam. De ez korábbi rendezvényeken is gyakran előfordult, hogy valamelyik szépség megkért, hogy nem e csinálnék róla egy fotót. Hát már miért ne csinálnék? Ez még ma is előfordul. Ilyenkor elküldöm nekik e-mailben, facebook-on, vagy van hogy előhívatom, és a Hantos Andrással beküldöm a gimnáziumban, mert ha én oda megint bemennék, lebontanák még a gimnázium tetejét is. De persze nem akarok én semmit tőlük, mit akarhatnék én egy 16 éves lánytól, csak jó barátságot ápolunk, semmi több.

Gódorné Nagy Mariannal 2014-ben.

Ez volna az oka a gimnáziumi népszerűségednek? 
- Igen, úgy gondolom ez. Kedves vagyok velük, és megadom a tiszteletet. Tehát például ha egy boltban összefutok valamelyik szépséggel, akkor a pénztárnál előre engedem őket, aminek ők nagyon örülnek, és gondolom elmondják az iskolában hogy ez a Cseke Feri milyen rendes volt velük.

Visszatérve a weblapod kezdeteihez. Akkoriban már fent voltál valamilyen közösségi oldalon?
- Kezdetben nem. Akkoriban még nem sokra használtam a világhálót, nézegettem Lenti vagy a Zalai Hírlap honlapját, vagy flippereztem, ekkoriban kikapcsoltam-bekapcsoltam a gépet, nem úgy mint most, mikor reggeltől estig be van kapcsolva és online vagyok. Aztán jött az iwiw erre elég nehéz volt bekerülni, mert meghívásos alapon működött. Akkoriban még fogalmam sem volt arról hogy mi ez az egész. A Szilvás Feri bácsi, aki szintén a háztömbünkben lakik, szerzett nagy nehezen meghívót, segített beállítani a profilom, és akkor onnantól kezdtem megosztani a fényképeimet, vagy tudósítottam, vicceket írtam. Ma már persze semmi nem történik az iwiw-en. Ezért inkább a facebook-on töltök sok időt. 

Van valamilyen kitűzött célod, amit el szeretnél érni az internetes jelenléteddel?
- Végülis csak az, hogy minél több városi rendezvényen tudjak fotózni, ez számomra fontos mert, ha valaki nem tud eljönni ezekre, akkor számíthat rám, hogy én ott vagyok, és a képeimet megtekintheti majd a weboldalamon.

Tehát ezt egyfajta közszolgáltatásként kell érteni?
- Hát igen, ez amolyan kis autodidakta közszolgáltatás, vagy ha úgy tetszik hobbi. Fontosnak tartom, hogy a közeljövőben tartandó eseményeket is hirdessem, hogy minél több emberhez eljusson a program. Így talán többen el tudnak jönni.

Tervezel a jövőben valami fejlesztést netes jelenléted terén? Új honlap, Blog, stb.
- Nem tervezek ilyesmit. Maradjon csak meg ez a weblapom. Ezzel már olyan jól megbarátkoztam, és kiismertem. Nem lenne időm semmi újba belefogni, hisz annyi dolgom van ezzel is. 

Igen aktív közösségi életet élsz a facebook-on. Gyakran, és sokat posztolsz. Ezzel is a weblapodat próbálod népszerűsíteni?
- Igen, sokat vagyok a facebook-on, naponta több bejegyzést is írok. Ami cikk vagy írás megtetszik, azt mindig megosztom. Gyakran lefoglalom az üzenő falat, ezt többen is mondták már. Persze próbálok mindig csak lényeges dolgokról írni, és megosztani. Jelenleg már 832 ismerősöm van. 

És szerinted mi az oka, hogy ennyire népszerű vagy, és ilyen sok megosztást, hozzászólást generálsz?
- Nem is tudom. Szerintem az embereknek tetszenek az írásaim. Sokat viccelődünk is, és sokan meg is osztják az bejegyzéseimet. Persze azért nemrég arra is volt példa, hogy le kellett tiltanom egy ismerősömet, hisz nem is ismertem személyesen, de hozzászólásaival már túlment egy határon. Persze néha előfordul, hogy nekem is bocsánatot kell kérnem egy-egy üzenetem miatt, de összességében pozitívak a hozzászólások, és sok bíztatást kapok. Fontos azért, hogy én nem tartom magam népszerűnek. Az hogy valaki minden rendezvényen fotózik, majd utána azokat megosztja, akár előhívatva is, az még nem népszerű. Én nem foglalkozom azzal a pár forinttal, amit a fotók előhívatására fordítok, ezt a Tipp-Mix nyereményeim fedezik. Szeretek örömet okozni ezekkel a képekkel másoknak, főleg a szépségeknek. Nekem az a boldogság, ha átadhatom a róluk készült képet, és ők ennek örülnek, megköszönik.

Homonyik Sándorral.
És mindezek mellett jut még időd más tevékenységekre is?
- Igen, kertészkedem. Vannak német ismerőseink Pusztaapátiban, az ő kertjükön dolgozunk nagyon sokat nyáron szüleimmel. Szép eredményt értünk el, és javasoltam édesapámnak hogy nevezzünk be a Zalai Hírlap pályázatára, ahol az év Zala megyei kertjét keresték. Ő nem hitt benne, de nagy meglepetésünkre mi nyertük meg az első díjat.  Gyuricza Ferenc úr meg is keresett, minket hogy jönne készíteni velünk egy riportot a Zalai Hírlap számára. Úgy időzítettük a riportot, hogy a német tulajdonos is ott legyen, és mondhatom hogy egy igazán remek cikk született belőle. 

Jelentél meg ezen kívül a nyomtatott sajtóban máskor is?
- Igen, annak idején amikor 2000-ben az olimpikonokat mentünk fogadni. A Paksa Tibor írt egy cikket a Lenti és Vidékébe, fotóval együtt, ezt a számot is a mai napig nagy becsben tartom, és őrzöm. 

Mit üzennél a weblapod látogatóinak, és egyre növekvő rajongótáborodnak?
- Azt üzenem nekik, hogy továbbra is tartsanak ki mellettem, bár tudom hogy néha nagyon lehetetlen vagyok, ez tény és való, elnézést kérek ezúton is azoktól akiket esetleg megbántok néha, hisz nem szándékosan teszem, és olyankor mindig bocsánatot is kérek. Azt üzenem még hogy fogadjanak el olyannak amilyen vagyok, hisz nem lehet mindenki zseni, ezt nem árt tudni.

Kovács Zsolt, Lenti, 2014. január 8.

Vissza

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése