2023. január 8., vasárnap

Ringo Starr - Az 50 legjobb dal

A Beatles, John, George és Paul szólókarrierje után Ringo Starr elmúlt 52 éves pályafutásának szenteltem az elmúlt 4-5 hónapot. Ezúttal is a teljesség igényével végighallgattam mindent amit Ringo valaha felvett, vagy kiadott. Ez szinte teljes egészében csak újdonságokkal szolgált, hisz mint a legtöbb átlag zenehallgató én is alig ismertem pár dalt tőle. Gőzöm sem volt milyen lehet az a zenei katalógus, amiben csak a stúdió albumok száma húsz. A zenék minősége persze nem mérhető össze a többi Beatles tagéval, a legtöbb dal középszerűnek mondható, de ennek ellenére találtam jópár kellemes meglepetést is. Nem volt gond egy Top 50-es lista összeállítása sem. Ringo nem dalszerző, a dalok kb. felét más írta, a másik fele pedig általában kapott egy társszerzői kreditet. Ennek ellenére lelkesen dobol, énekel, koncertezik és adja ki a dalokat, egészen napjainkig. 


Lássuk akkor az ötven legjobb dalt pár soros kis ismertetőkkel!

>> TOP 50<<

Az oldal a beágyozott videók miatt egy kicsit lassan töltődik be, de utána simán pörgethető!

2023. január 2., hétfő

Ringo Starr - Az összes stúdió album: Top 20

Most hogy végighallgattam Ringo Starr több mint 5 évtizedes szóló pályafutását, jöjjön erről is néhány bejegyzést. Elsőként a 20 stúdióalbum állítottam össze egy Top 20-as listára. Nem mindegyikről írok ismertetőt, mert elég sok egyformán középszerű album készült az évek során.




Paul McCartney - Válogatott dalok

Ezen az oldalon összegyűjtöm a korábban facebookra posztolt Paul McCartney dalok ismertetőit és a megosztott videókat. Ezzel a kis válogtással az volt a célom hogy Paul kevésbé ismert, ritkább dalaira irányítsam a figyelmet és hogy mindegyikről írjak egy kis történetet vagy bemutassam a születésének körülményeit.





2022. július 3., vasárnap

Paul McCartney - Az 50 legjobb dal

A Beatles, John Lennon és George Harrison szóló karrierjének teljes feldolgozása után Paul McCartney hosszú és termékeny 1970 utáni karrierjének végighallgatására szántam rá több mint nyolc hónapot. Ez alatt az idő alatt rengeteg dal számos változatát hallgattam végig, hisz az 54 hivatalos stúdió albumon túl, összegyűjtöttem még majdnem ennyi bootleg anyagot is, a teljesség igényével összevadásztam minden kiadatlan demót, koncert felvételt és más előadók dalait is amiben Paul valamilyen módon közreműködött. Úgy érzem hogy elmondhatom magamról hogy alaposan megismerkedetem McCartney teljes munkásságával. Ezek után összesen 813 dalból kiválasztottam azt az 50-et, ami nekem a legjobban tetszik és ezeket szépen rangsoroltam.

Paul-nak voltak nagyon emlékezetes slágerei, de úgy gondolom hogy manapság az átlag zenerajongó kevésbé ismeri dalainak többségét. Ezért is készültem pár soros kis bemutatókkal minden számhoz a toplistán ami természetesen az én szubjektív véleményem alapján állt össze. Jó böngészést!


>> TOP 50 <<

A sok beágyazott videó miatt egy kicsit lassabban tölt be az oldal, ezt követően viszont mindegyik hallgatható



2022. június 6., hétfő

Paul McCartney - 26 albumos diszkográfiája - Rangsorolva

Az elmúlt több mint fél évben alaposan végighallgattam Paul McCartney 52 éves szóló pályafutásának minden albumát, a teljesség igényével áttanulmányoztam minden kiadott vagy kiadatlan dalát, minden mellékprojektjét, kollaboriációját. Összegzésképpen elsőként rangoroltam a 26 hivatalos stúdó-albumát, amiket néhány mondatban be is mutatok. 

Mit számítok stúdió-albumnak? Az 1970 óta megjelent stúdió körlmények között felvett főként új dalokat tartalmazó albumot. Ide sorolom a Wings korszak alatt megjelent hét albumot is, mert hiába Wings néven adták ki, ezek több mint 90%-ban Paul-ról szólnak. Nem sorolom ide természtesen az 5db válogatás albumot, a 9db élő koncert-lemezt. Ugyancsak nem kevertem ide Paul mellék-projektjeit, az 5db komolyzenei albumot, a különféle felállásban készített 5db elektronikus zenei albumot, és az egyéb kollaboricókból származó stúdió-albumokat sem. 

Ezeket a lemezeket az évek során különféle extra kiadásokban újra kiadták. Ilyenkor több-kevesebb bónusz dal került fel rájuk. Az értékeléseknél ezeket sem vettem figyelembe, csak az eredeti album-összeállításokat. Paul teljes diszkográfiájáról kitűnő áttekintést a wikipédián olvashattok: https://en.wikipedia.org/wiki/Paul_McCartney_discography

A lemezek időrendi sorrendben:

1970.04.17 - McCartney
1971.05.17 - Ram (with Linda)
1971.12.07 - Wild Life (with Wings)
1973.04.30 - Red Rose Speedway (with Wings)
1973.12.05 - Band On The Run (with Wings)
1975.05.27 - Venus And Mars (with Wings)
1976.03.25 - Wings At The Speed Of Sound (with Wings)
1978.03.31 - London Town (with Wings)
1979.05.24 - Back To The Egg (with Wings)
1980.05.16 - McCartney II
1982.04.26 - Tug Of War
1983.10.31 - Pipes Of Peace
1984.10.22 - Give My Regards To Broad Street
1986.08.25 - Press To Play
1988.10.31 - Back Again In The USSR
1989.06.05 - Flowers In The Dirt
1993.02.02 - Off The Ground
1997.05.05 - Flaming Pie
1999.10.04 - Run Devil Run
2001.11.12 - Driving Rain
2005.10.12 - Chaos And Creation In The Backyard
2007.06.04 - Memory Almost Full
2012.02.06 - Kisses On The Bottom
2013.10.11 - New
2018.09.07 - Egypt Station
2020.12.18 - McCartney III